Zaj, zene, alkohol. Izzadt testek súrlódtak egymásnak a félhomályban és örjöngő arcok villantak fel néha a lámpa fényénél. A lány a falnál ült, rögtön a pult alatt, néha felpattant és táncolni kezdett, a levegő is boldog volt körülötte. A fiú csak őt figyelte.
Késő éjszaka a társaság lassan oszlani kezdett, a zene elhalkult és melankólikusabbra váltott. A két alak a sötétben mintha világított volna, már csak ők voltak a teremben. Nevettek és sírtak együtt, de legfőképp csak egymásra figyeltek. A terem elsötétült.
Az utcán bármerre mentek, mintha üstökösök repültek volna végig. Liro egy történetet mesélt a gyerekkoráról séta közben, amit Zibor igazán kedvelt. A hó sűrűn hullott. Az utcai lámpák halványabban világítottak, mint máskor, mintha ők is meghittebbé akarták volna tenni az estét.
A szoba sötét volt. Az ágyban fekve úgy érezték, mintha övék lenne a világ. A két test pillanatok alatt eggyé lett. A pár óra csak pillanatnak tünt. Az idő lelassult. A lány mesélt a fiú csak hallgatta és egyszerűen odavolt a gyönyörűségtől, úgy érezte mintha ilyen csak most történhetne meg vele és soha többé. Aztán az éjszaka elvágtatott. A reggel egy álom folytatásaként üdvözölte őket. Nem beszélgettek már semmiről. Kévés volt már számukra a szó, már értették egymás mozdulatait. Aztán a lány félöltözött és elment. Zibor az ágyban maradt s gondolatai az univerzumba röpítették, mindent megértett, mindent felfogott, de semmit sem tudott megmagyarázni. Bár nem is akart magyarázatot, csak feküdt és repült.
K.B.Gabor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése