Hányok magamtól és attól is, hogy nem tudok normálisan kezelni helyzeteket. Egyszerűen meg szeretnék menteni mindent magam körül de mindig elvesztem azokat amiktől egy pillanatig nem akarok tudomást venni. Egy bunkó vagyok! Nem tudok, nem merek és nem is akarok magamról beszélni lehetőleg senkivel. Nem tudom a problémáimat megoldani, nem tudok emberekkel emberül bánni. Mindent meg akarok úszni mert úgy könnyebb, lusta és hanyag vagyok. Mindent felégetek magam mögött ami abban a pillanatban nem fontos de fontos lehet - és az is- számomra. Liró és Zibor meghalt! Már erre a két névre is haragszom, sőt mindkettőt gyűlölöm pedig szeretni akarom. Semmi sem fontos számomra csak a most. Nem érdekel sem jövő, sem múlt, mert nem látok értelmüket, mert akkor a világnak változni kellene ha figyelembe venném ezeket. Nem akarom figyelembe venni, nem érdekel és félek is tőle... Rossz ember leszek. Nem akarom de nem vagyok hajlandó és nem vagyok képes változtatni ezen. Felégetek mindent magam körül mert így könnyebb. Utálok mindenkit mert hazudik és utálom magam mert hazudok pedig ezt sem szeretném.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liro és Zibor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liro és Zibor. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. december 14.
2011. január 22.
2010. december 28.
Personal Computer
Ma tönkrement a laptopom. A faszkivan vele. Pont ilyenkor érnek ezek a bajok. Persze 3.-ig biztosan nem fogom tudni megjavíttatni... Na mindegy, ilyen az én formám.
Liro már a buszon ül. Azt mondta, hogy fáj a lába. Már csak néhány óra és kezdődik a hócsata. Illetve a vonatozás s csak aztán a hócsata. Úszás, mászás, szaladás. Ez vár rájuk néhány napig. Aztán megint elszabadul a pokol... Most nem kell ez senkinek.
Feeling good
Minden reggel erre ébred Liro.
"A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus"K.B.Gabor
2010. március 2.
Liro a kismadár
Liro úgy csicsergett ma akár egy kismadár, a hangja frissebb és üdébb volt, mint bármikor. Zibor csak halgatta és majdnem gyönyörbe fult. Az idő és a világ újra kitágult és egyre csak tágult és tágult. A nap fényesen sütött be a szobába, a kristálypoharak mintákat vetettek a falra, a színek összekavarodtak és egy leírhatatlan keverékké olvadtak. Odakint minden elhallgatott és a csengő hang beterítette a szobát. Sokáig beszélgettek volna ha Zibor nem töri meg a beszélgetést és sietőssé nem teszi a táovzást. De sajnos mennie kellett, de ez nem törte meg a kedvüket, hiszen a világ ott abban a pillanatban megállt és a következő találkozásig, bármi történjen is el nem indul.
K.B.Gabor
2010. február 21.
Elutazott
Liro tegnap elutazott, nagyon messzire. Egy hétig nem találkozhatnak, de ezért nem voltak szomorúak. Liro is és Zibor is a busz ablakán keresztül nézték az elvonuló tájat, s bár több száz kilóméterre voltak egymástól, mégis úgy érezték, mintha egymás mellett lennének. Az óra iszonyatos lassúsággla kezdte kiketyegni a perceit, s a hétnyi távollét sehogyan sem akart elmúlni. Zibor már öt napja feküdt mozdulatlanul az ágyában és csak hagyta a gondolatait messze, messze repülni. Az ablak előtti fenyőfa ma is elkezdte rendszerintí ringását, a kóbor macska már kora reggel óta ott ült a harmadik ágon. Úgy dél körül egy hatalmas széllökés megrázta a fát és a macska abban a pillanatban lezuhant az ágról. Zibor ezt nem láttam, mert az ablakon kinézve csak a semmibe bámúlt és csak Liro bírt gondolni.
"A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus"
K.B.Gabor
K.B.Gabor
2010. február 16.
Utazás
Liro és Zibor ma körbeutazták a világot is, miközben sokmindenről beszélgettek.
K.B.Gabor
2010. február 14.
Az álom
Zibor megébredt. Még sötét volt a szobában, csak a számítógép hangja töltötte ki a szoba csendjét. Lirót sehol sem találta. Kutatni kezdett az emlékeiben és egyszeriben minden világos lett. Már látta a mosolyát, az arcát, a testét, érezte a bőre illatát és a teste melegét. Teljes nyugalommal szenderedett vissza az álomba.
Reggel amikor Liro felébret, Ziborra gondolt, hogy mit csinálhat. Zibor bizony mélyen aludt és játék meg Liro forogtak gondolatai körül. Tudta hamarosan találkoznak és nem válnak el sohasem.
K.B.Gabor
2010. február 13.
Hópehely
Lironak mennie kellett, Zibor nem szivesen de engedte elmenni, mert tudta, hogy vissza jön hamarosan. Kint hatalmas hó hullt és Zibor csak ült és a havazást nézte. A lehulló hópelyhek mindegyikébe Liro arcát látta. Azt kívánta bárcsak ő is hópehely lehetne és a lány után repülhetne. Így telt el az este, várakozásban.
K.B.Gabor
2010. február 12.
A dolgokat nem irányíthatjuk
Ma rájöttem... A dolgokat nem lehet irányítani, A dolgok önmaguktól működnek. Sajnos nem sajnos de ez így van. És talán így jobb is...
Liro ma játszani akart. Feszülten figyelte a monitort, hosszú órákon keresztül csak várt és várt amíg Zibor megérkezett és a játék kezdetét vette. Mindent játsztak. Szerelmet, szomorúságot, boldogságot s ki tudja még mi mindent. Aztán belealudtak a játékba. Édesen, szerelmesen és vágyakozva, egymás karjában több ezer éven át, vagy talán a világ végéig aludtak.
K.B.Gabor
2010. február 11.
Amit a szó már nem tud...
Zaj, zene, alkohol. Izzadt testek súrlódtak egymásnak a félhomályban és örjöngő arcok villantak fel néha a lámpa fényénél. A lány a falnál ült, rögtön a pult alatt, néha felpattant és táncolni kezdett, a levegő is boldog volt körülötte. A fiú csak őt figyelte.
Késő éjszaka a társaság lassan oszlani kezdett, a zene elhalkult és melankólikusabbra váltott. A két alak a sötétben mintha világított volna, már csak ők voltak a teremben. Nevettek és sírtak együtt, de legfőképp csak egymásra figyeltek. A terem elsötétült.
Az utcán bármerre mentek, mintha üstökösök repültek volna végig. Liro egy történetet mesélt a gyerekkoráról séta közben, amit Zibor igazán kedvelt. A hó sűrűn hullott. Az utcai lámpák halványabban világítottak, mint máskor, mintha ők is meghittebbé akarták volna tenni az estét.
A szoba sötét volt. Az ágyban fekve úgy érezték, mintha övék lenne a világ. A két test pillanatok alatt eggyé lett. A pár óra csak pillanatnak tünt. Az idő lelassult. A lány mesélt a fiú csak hallgatta és egyszerűen odavolt a gyönyörűségtől, úgy érezte mintha ilyen csak most történhetne meg vele és soha többé. Aztán az éjszaka elvágtatott. A reggel egy álom folytatásaként üdvözölte őket. Nem beszélgettek már semmiről. Kévés volt már számukra a szó, már értették egymás mozdulatait. Aztán a lány félöltözött és elment. Zibor az ágyban maradt s gondolatai az univerzumba röpítették, mindent megértett, mindent felfogott, de semmit sem tudott megmagyarázni. Bár nem is akart magyarázatot, csak feküdt és repült.
K.B.Gabor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)