Sok hibád, hibáz s hiába atombombáz, mégis arany a láz, mely megbabonáz.
Lökhárít ő, mint lökhárító, a lottó sem segíti mert lök s hárít ó.
Kiváltképp keresi kenyerét s közben mutatja a tenyerét, -még fér zsé belé-
Máris kezdődik a zsémbelés, mindezt befejezve indulhat a zsebelés,
Az utca másik oldalán. Egy lány oldalazva járkál,
Miközben a szeretet, erős szereket keresget, néha csak feneket vereget,
A srácon négy-hat-nyolc ráncon kívül az élet nehéz súlya is nehézkedve ráül.
Találkozók a parti sétányon soha nem lépnek túl a party fényáron.
Dönt és szól mától enyém vagy, míg nem változtat ezen a vágy,
A válasz sem marad hasztalan, megtörténik minden este egy asztalon.
Gyerekes, gyermeteg, gyereket nevelnek, miközben szegénynek neveket keresnek,
Géza? Béla? József? Ajtony? Bár ne léptek volna be az ajtón.
De az a hely csak magát kínálta s a szoba közepén ott volt a kávézó asztalka...
Mára, egyre másra felfénylik még az a lámpa, mely nem hagyja őket megnyugvásra.
A hibát másban nem találva, magát a srác földhöz vágja,
Átkozva a napot, melyen árva együgyű butaságba torkolva a lány fenekét percekig markolta.
"A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus" K.B.Gabor
