Középszerű ember vagyok. Világéletemben azt hittem, hogy a világ megáltoztatható azzal ,ha az ember tesz érte, de sokszor csalódnom kellett. Meggyőződésem volt, hogy teszek valamit a környezetemért, de rá kellett jönnöm, hogy túl sokat akarok és nem birom egyedül. Nem az én műfajom a színház, sőt azt sem tudom mihez értek, vagy éppen értek-e valamihez. Reményvesztett lettem. Vérnek kell folynia, hogy változzon az ember. Azt hittem, hogy jót teszek, de rájöttem, hogy pont ezzel teszek még több rosszat a környezetemnek. Középszerű, klissés, barátnélküli, tehetetlen lettem. Nem értem, hogy jutottam ide... Emésztenem kell, gondolkodnom, sőt újragondolnom kell mindent. Másképp látnom, másképp éreznem. Valami miatt azt érzem, hogy mégis helyes az út ami járok és mégsem az.
Amiről a buddhizmus beszél, az a megszabadulás, ez pedig a mu-n, a semmin keresztül érhető el. az embernek teljesen ki kell üresítenie magát, meg kell szabadulnia minden akarattól és vágytól.
K.B.Gábor
3 megjegyzés:
oleles :*
Köszi
mindenkinek vannak rossz napjai es azok alapjan amiket rolad hallottam igenis jo helyen vagy a vilagban. szoval tessek szepen mosolyogni, kulonben virtualisan teletomlek csokis sutivel
Megjegyzés küldése